Az Évkerék

Az Évkerék jeleníti meg egy év ciklusait. Azért nevezik évkeréknek, mert ha behúzunk nyolc vonalat, amelyek középen találkoznak, akkor pont olyan alakot kapunk, ami egy szekér kerekére hasonlít. Minden szelet egy-egy fejlődést vagy eseményt képvisel az évszakok múlásával. Mondhatni a kerék forog. Minden fordulatot ünnepel a Wicca és más vallások is. A Wicca vallásnál a nyolc ünnepet Sabbath-nak nevezik. A Sabbath ünnepek a naphoz kapcsolódnak, míg az Esbat ünnepek a Holdhoz kötődnek. A nyolc Sabbath-ot fel lehet osztani négy fő ünnepre és négy kisebb ünnepre. A négy kisebb Sabbath-ból kettő a napéjegyenlőség és kettő a napforduló. Ezen időszaki beosztások azért is fontosak, mert ezek mutatják meg, hogy mikor érdemes ültetni és mikor jó aratni. Emellett az évkerék elmond egy történetet az Isten és az Istennő életéről is. Az első ünnep a Yule december 20-22.-én, amely úgy is ismert, mint a Téli napforduló, ami miatt ez a leghosszabb éjszaka az évben. Ekkor születik az Isten, és ahogy növekszik a nappalok hossza, úgy szimbolizálja az Isten növekedését. Imbolc Február 2-án van és ez a föld éledését, a téli időszak után, képviseli. Ostara Március 20-22., ekkor van a tavaszi napéjegyenlőség. Beltane Május 1-re esik. Ekkor egyesül az Úr és az Úrnő. Lammas Augusztus 1-én az első aratási ünnep. Mabon Szeptember 20-22-én az őszi napéjegyenlőség. Ekkor van a második aratás ideje. Ez a Wicca hálaadás. Samhain pedig a Október 31-én a Wicca Újévet képviseli. 

Kategória: