John Bradley

John Bradley 1988- ban született. Wytheshawe-ben nőtt fel, ami Dél-Manchester. A középiskolát a Szent Pál Középiskolában végezte, majd a Hulma városban található Loreto Főiskolán folytatta tanulmányait. Viszont végül átiratkozott a Manchester Metropolitan Egyetemre, ahol 2010-ben diplomázott, színészet szakon. A főiskolai website-án keresztül sikerült megszereznie a világhírnevet hozó szerepet, amelyben ma is láthatjuk. Ez a TV sorozat pedig az HBO saját gyártmányú, világszerte hatalmas sikereknek örvendő Trónok harca című sorozat, amelyben John Bradley alakítja Samwell Tarly alakját. Érdekessége, hogy tanult dobolni és van tapasztalata a stand up comedy területén is. A Trónok harca mellett szerepelt még több TV sorozatban és filmben is, mint a : Borgia, Anna Karenina, Shameless, Merlin kalandjai, Man-Up!, és a még elkövetkezendő filmek a mint a Traders, New Amsterdam és Caesar. Addig is míg ezen műveket megnézhetjük, továbbra is láthatjuk John-t a Trónok harcában Sam karaktereként, hiszen nem sokára folytatódik a sorozat új évadával.